Sappadai kiruccanás

Résztvevők: Bátor Gábor, Dani
Helyszín: Sappada, 2020. február 6-8. (5-9.)

B. Gábor szombathelyi lakos az alábbi kérdéssel hívott fel: Nincs kedved Sappadán jegetmászni?

– Viccelsz? Oda készülök már 4 hónapja, csak nem fértem bele a gyorsan feltöltődő tábori létszámba. Épp most mondtam vissza, amit az utolsó pillanatig fenttartott szabimat… valahogy így kezdődött egy héttel az indulás előtt. Gyors intézkedés közepedte egymást kergettük telefonon. Sikerült szabadságot és szállást intézni, a szükséges felszerelést, találkozási pontot egyeztetni, összepakolni és elindulni.

Szerda este 8 után már be is cuccolhattunk a Presenaio pár házból álló településen álló szállásunkra, ahol tisztaság, rend és kedves tulajdonos hölgy fogadott. Mikor magunkra maradtunk, felszámolva a rendet összeraktuk a felszerelést, koccintottunk, mely minden napossá vált a későbbiekben. Beszélgettünk, majd eltettük magunkat holnapra.

1.nap: Patak-jegek

A 7-re megbeszélt reggeli elfogyasztása után sietve indultunk a háztól a 3,3km-re levő jéghez. Gábor járt már itt tavaly, így tudta a száraz patak átkeléshez érdemes acél csigát használni, melyet kevésbé tesz tönkre a dróton való átjutás. A jégnél nem mi voltunk az elsők, de mászandó felület akadt bőven.

Olyan nehezen indult a kinti reggel, meg volt dermedve az agyam, mely lassan engedett ki. Kicsit tétováztam, hogyan is kezdjek bele, 1 éve nem ütöttem jégbe szerszámot, nem használtam jégcsavart, nem álltam jégfalon orrkörmön állva. Gábor sem, de nem tökölt kinézett egy kötélhosszt, én pedig felbiztosítottam a standig. Eleinte top rope-oztunk, majd feljebb mentünk egy standdal. Ezt követően ismét a patakparton állva a jég baloldalához költöztünk. Itt leszögezném: nem volt szándékomban elölmászni sem ma, sem az előttünk álló hétvégén. Pár perc múlva kamilláztam, hogy a „Diagonál” első kötélhosszában jégcsavarokat pakolgatok a falba. Ez kiment, stand, kivehetsz. Gábort felbiztosítottam, majd indult tovább fölfelé. A 2. kötélhosszban (kh) egy szakaszon láttam, majd nem, lassan futott a kötél, ismét előbukkant, amint egy függőlegesnek tűnő darabon halad felfelé. Én ott hogy megyek fel? – gondoltam és feszülten figyeltem az eseményeket, majd ismét eltűnt a mászótársam, gyorsan futott a kötél, az már nem lehetett nehéz. Most rajtam a sor, eleinte jól haladtam, szedegettem ki a csavarokat és helyezgettem el a kivett eszközöket a beülőmön. Felértem a függőhöz. Na annak a bizonyos része az első két csavarig csak-csak kiment, de a felső harmada negyedik nekifutásra is kifogott rajtam. A vádlim beállt, a karjaimból kifutott az erő. Mondom eressz le, ez most nem megy. Visszaengedett az 1. standba, lejöttünk a jégfalról. Jól kezdődik gondoltam. Összepakoltunk és hazamentünk. Este átmentünk Sappadára beköszönni az itt Jégmászó táborozó honfitársainknak, a Hámori Szikla és Jégmászó Sportegyesület tagjainak. Nagy sürgés-forgásba csöppentünk, pont a házigazda köszöntötte őket, hiszen már 30 éve, hogy ide járnak a nagy öregek. Voltak ismerősök és többen is bemutatkoztak, kedvesen üdvözöltek, újabb ismeretségre tettünk szert. Mikor későre járt, Himi második nekifutásra zordabb felszólítása már sikeresen feloszlatta az előtérben kialakult zsibongó tömeget. Gyorsan felmentünk még elköszönni Janiéktól, amiből az lett, hogy közösen elmentünk hatan egy vendéglátó egységbe, ahol jót beszélgettünk. Nehezen indultunk haza, de a másnapi tervet is szem előtt kellett tartani.

2. nap: Carpe diem +1

Alig csúszott a reggeli, fáradság tombolt testünkben, indulhattunk volna, de húztuk az időt, talán Gábor jobban, tegnap én sofőr voltam. Este kiteregetett mára megszáradt cuccainkat bepakoltuk és végre elindultunk. 3,7km-t kellett felfelé autózni a lavinavédő félalagútig, ami felett egy lavinakúpon feljutva értünk a beszálláshoz. Gábor kezdett, a 2. kh rám jutott. Tegnapi látogatásunkból felrémlett, hogy Beáék említették az út banán alakban halad. Sok kötél kifutott, megvolt a súlya. Kicsit továbbmászva sem találtam láncos standot sziklán. Itt két felé vált az út. Balra vagy jobbra? Végül lestandoltam középre egy kötélgyűrű-rengetegbe és a biztonság kedvéért még pluszban eltettem egy jégcsavart. Gábor felérve adott jótanácsot, kiigazítást. Áthaladtunk egy könnyebb törmelékes, havas-jeges morénán. A jégfal alatt lestandoltunk és társam elindult a 3. kh-on. Amit láttam az útból jóval hosszabb és nehezebb volt, a tegnapinál. Meg is említettem neki, nem feltétlenül kell a nehezebb részbe belemásznia, átlóba könnyebbnek tűnik. Oké -nyugtázta. Persze Ő azért is jobb oldalt ment függőlegesen felfelé, miközben hullatta a jeget sisakomra, vállamra rendesen. Aztán csak sikerült kimásznom ezt a kötélhosszt belepihenés nélkül. Ennek örültem. Három ereszkedés és mentünk a kocsihoz. Fiatal volt az idő, két falut is megjártunk, de nyitott kávézót nem találtunk. Folytásként a „Futura”-tól balra levő első jeget szemeltük ki. Az 1. kh-t vállaltam elölbe. Gábor ép fölfelé jött, mikor hatalmas robajjal leszakadt a jég a szomszédos részen. Felért. Épp mondtam aggályomat, amikor egy franciaágy méretű omladékos sziklarész szakadt le szemünk láttára ismét a szomszédban. Szétnéztünk mi van fölöttünk és már ereszkedtünk is le.

Hazaérve ismét a másnapot terveztük. Kiszámoltuk mire lehet szükségünk, semmi fölösleget nem cipelünk. Felszerelésünkön megreszeltük az elszenvedett csorbákat. Gábor nagyot akart mászni, „Szem” vagy „Nagy jég”, nem adta alább 5kh-nál. Végig jól választott helyszíneket, fokozatosan terhelve és jól trenírozott. Másnap szombat lévén biztos sok helybeli támadja meg a jegeket. A Szem keskeny, könnyebben megközelíthető, így a Nagy jég lett a befutó.

3. nap: Lo Specchio di Biancaneve – Hófehérke varázstükre – „A Nagy jég”

A reggeli már rutinszerű készülődést igyekeztük gyorsabbra venni az eddigieknél. Itt többet kellett autózni és gyalogolni is a beszállásig. A helikopter leszállóval szemben parkoltunk és kevés aszfalt után átkeltünk a hídon. Eddig könnyen követtük a Vermiéktől kapott instrukciókat. Aztán egy kis kavarodás után, de odataláltunk. Hát ez tényleg nagy, bele se fér a képbe. A jeget már több parti mászta. Gyorsan elkészültünk és vártunk. Nagyon lassan haladtak a partik, kaparták a jeget. Gábor már bárhol felküldött volna csak induljak. Rászántam magam és nem a jobb oldali kikoptatott lépcsős részen, hanem középen a szűzebb helyen elindultam fölfelé, miközben olaszul tanultam. A „ghiaccio”, jelentését hamar megtanultam, mert már kopogtak is rajtam az aláhulló jégdarabok. Szó szerint belémverték a tudást. Az 1. standnál tétováztam odamenjek, ahol mindjárt ketten lesznek, vagy feljebb kicsivel, de ott 4-en álltak. Standoljak a jégre? Már be is előzött Adorján egy kint élő magyar srác. Meggyőzött, – menj oda, ők sem néznék, ha Te ott vagy. Aztán Marcello barátnője is felért, a lány kapás életlen szerszámmal csépelte a jeget. Mikor a srác indult volna, észrevettem, hogy a csavaros karabiner nyelve nyitott állásban van, amiben a csaj szorítónyolcassal lógott a kötélen. Szóvá tettem, orvosolta és indult. Később rájöttem, lehet direkt csinálta, mert a lány tüdejéből úgy süvöltött az olasz dialektus és a Marcello név kiáltása, hogy Sappada utcáin is a jég felé fordultak a járókelők. Nem sokkal ezután Gábor felérve kijelentette, hogy ne tököljek annyit, mert nem akar sötétben ereszkedni. Ok, megértettem, Ő tovább indult, amíg a kötél tartott. Így valahol a 2. stand fölé került, ahol jégcsavarokban pihenve örült milyen jó kis standja lett. Hát ja, amíg fölé mászva el nem kezdték az olaszok a ghiacciot kiabálni. Kaptunk áldást rendesen, kötéltársamat fültövön találta egy ökölnyi darab, már nem örült.

Gyorsan összeszedtem az útravalókat (expressz, jégcsavar, eltökéltség) és indultam, jobbra tartva, mert a 3. stand is teltházas és erre nem szórták a jeget. A terv az volt, hogy a 3. standot jobbra kerülve visszatérünk az útba. Csak azt lentről nem láthattuk, hogy ott nincs mászható jég. Kinéztem egy alkalmas helyet és jégcsavarokba standoltam jobbra feljebb a 3-astól. Kényelmes és jéghullástól mentes volt. Innen fölfelé 3-4-es, tőlem balra 2-3-as nehézségű utak indultak, már ameddig láttam. Gábor az összes csavart berakta az útba, amit élmény volt utána kiszedegetni. Talált egy nittelt standot, fúrt abalakovokba fagyott kötélgyűrűket egy kihajló szikla oldalában. Ez lett a 4. standunk, Mire felértem egy pucolt mandarinnal várt. Nem voltam éhes, de jól esett. A 7 órás reggeli óta egy müzli szeletet, pár korty hidegvizet és két kupak forróteát ittam. Kijelentettem, én nem szeretném elölmászni az 5. hosszt. Jól is döntöttem, Ő is megküzdött vele, igaz nem kerülgetett jobbra-balra. Tökösen bele a 90°-os részekbe. Megizzasztott másodban is ez a kötélhossz, de 3 óra után pár perccel fent voltunk mindketten a 240m, 80 emeletnyi, majdnem 6 órányi mászás után. Megdicsért, hogy elég ügyesen kimásztam ezt a két utolsó hosszt és ez mennyivel nehezebb volt, mint az első napi mászás, valamint, hogy nem tököltem annyit. Most jön a legkönnyebb, de legveszélyesebb rész az öt kötélhosszon át tartó ereszkedés. Ilyenkor mindenki fáradtabb, a siker elmámorítja, sietni akar és figyelmetlen. Folyamatosan figyeltük egymást és a kötél végét, ha kell van-e rajta csomó, ha pedig szükségtelen, akkor ne legyen.

Leértünk, összepakoltunk és mivel sok helyen jeges volt idefelé az ösvény, ezért hágóvasban utolsóként elhagytuk a „Nagy jeget”. A beülőt, sisakot pedig még világosban 5-kor vettük le a kocsinál. Most már jár az ökölpacsi, vidámkodás. Otthon már feltűntek apróbb harci sebeink, itt-ott kékült vagy felhasadt bőrünk a jégtől, de ha nem lett volna talán el sem hinnék, hogy jeget másztunk.

Dani