Piz Bernina te drága

Az idei 4000-es túrának a Bernina csoportot választottuk Peti indítványára. Más célok is felmerültek, de végül ebben maradtunk és nem bántuk meg.
Megfogadtuk, hogy most úri hegymászók módjára mellőzzük a nagy zsákos cipekedést és a sátrazást, helyette házakban alszunk és ott is étkezünk. Biztos, ami biztos vettem is egy 32+5l-es zsákot -úgy is addig pakolom, amíg meg nem telik –ami így egész kellemes viselet volt a maga kb. 16-17 kg súlyával. Azért ennek meg volt az ára. A Diavolezza ház 80CHF, a Rufigio Marco e Rosa ház 60E volt egy éjszakéra fél panzióval, de hát egyszer élünk.
Kedden reggel Janitól korán indultunk Laci kisbuszával, így a délutáni órákban meg is érkeztünk a Diavolezza felvonó alsó állomásához. Hogy fokozzuk az élvezeteket, na meg kíméljük magunkat Jani, Sanyi, Laci és jómagam felvonóval, Peti és Gábor pedig az apostolok lován vágott neki a hegynek, ki-ki más-más módját választva a magassághoz szokásnak. Jó negyed óra és már fenn is voltunk a felfonóházzal egybeépült hegyiszállodába. Kilépve teraszra elénk tárult az egész környék.
-Hü-ha, újra nagy hegyek közt vagyunk! Laci egyel későbbi felvonóval jött, még rakodott valamit a zsákjában, ld. később- valamint telefonált, mint az úton is folyamatosan. Egy ideig korlátoznunk is kellett a személyiségi jogaiban ez miatt, megfosztva a kedvenc kommunikációs eszközétől, de a hegyre indulva visszaadtuk neki, had búcsúzzon el a családtól. Hiába kemény a hegymászósors. A recepciós hölgytől ő is megkérdezte, hogy merre lehet a szobánk. Visszakérdezett- Láger vagy szoba? Laci- 80CHF. –Ja, az a láger. Szegény keleti csávóknak olcsón gondolhatta. Közben Peti és Gábor is befutott és bekvártélyoztuk magunkat. A 80CHF ért azért négy fogásos vacsora és reggeli is járt, ahogy Jani szokta mondani, „nem semmi” helyen.
A vacsora után aztán jött (nekem) a meglepetés. A pincér srác egy nagy gyertyás tortával közelített az asztalunkhoz. – Mi van!? Azt lassan leesett a tantusz, ez nekem szól. Nem rég töltöttem be a 60-at (a francba) és a fiúk így köszöntöttek, valamint ki is nevezték az eseményt „Levi 60-as” túrának. Egy egyedi, nagyon szép grafikával készült pólót is kaptam ajándékba, amit klub találkozón majd be is mutatok a nagy közönségnek. Kisidőre el is homályosodott a tekintetem, alig tudtam megköszönni. A torta isteni volt, Zsuzsi csinálta, Laci zsákja ettől dudorodott felfelé. Megkínáltuk a személyzetet is, nekik is bejött, meg is hívtak minket egy-egy pohárka limoncello-ra, mi meg újra őket egy kis pálinkára………. Köszönöm fiúk!!! Kell ennél tökéletesebb nap? Holnap meg irány a hegy.
Másnap reggel korai kelés, svédasztalos reggeli és már indultunk is. Csak 600 m szint a Rufigio Marco e Rosa ház, meg egy kis séta. De azért….
Először 300m szint lefelé a Vadret Perc gleccser oldal morénáján keresztül, aztán kereszteztük a jeget rögtön két úton. Én Lacival a GPS track mentén, a többiek pedig direktebben Peti és Gábor tavalyi lemeneti útvonalán. Mindkét megoldás működött, kb. egyszerre értünk át, majd egy kőgörgeteges bevágásban kapaszkodtunk fel. -De kidobálta összevissza ezeket a sziklákat?- Félretéve a track-et Gábor vezetett –hiába a kiváló kondíció-, aki jól emlékezett az útra. Azért néha akadékoskodtam egy kicsit. Fel kanyarogtunk a jégen, havon, kövön a Fortezza gerinc kezdetéhez. Itt sziklamászás következik, úgy hogy hágóvasról kötélre és beülőre váltottunk.
Peti és Gábor először a falnál középen, majd balra indultak, ami végül nem tetszett meg nekik -nem csodálom nem nézett ki jól- mi Lacival ez alatt kissé balra keresgéltük az utat. Ez végül bejött és pár nitt és némi élmény mászás után meg is volt az első kötélhossz mindenkinek. További könnyű hosszak következtek, hol az élen, hol az oldalban többnyire szinkronban. -Pazar a hely, csak ne siessünk, valaki szívja el előlünk a levegőt. Laci nem te vagy? Egy idő után aztán elfogyott fejünk fölött a szikla.
Nos eddig megvolnánk. Újra hágóvasra kaptunk, meg össze is kötözködtünk, mivel a továbbiakban a csupasz gleccser havasra váltott egy idő után. A ”fiatalokat” hagytuk előre futni, majd mi öregurak is komótosan neki láttunk az emelkedőknek. Sanyi egy idő után kiadja az ukázt. Legalább 50 lépés egy szuszra, azaz csak ötven lépésenként egy kis szusszanás. Ő pár hete már járt magasban.-így könnyű. Ez a tempó azért viszonylag még jólesett, de csak éppen hogy.
3700m körül végre bevettük a jobb kanyart a Bellavista alatt. A „fiatalságot” hol láttuk, hol nem a terep hullámzása miatt. Már a házat is láttuk, de addig még volt vissza pár km. Egy helyen elágaztak a nyomok. Tanakodunk merre tovább. Én a balra mentem volna, de Sanyi észrevett egy Levi feliratot a hóban egy nyíllal jobbra. A fiúk útmutatót hagytak a jó irányról. Mint utóbb kiderült először ők is balra mentek, de aztán visszafordultak és így tettek egy párszáz méteres plusz kört. „Necces lett volna az átkelés egy hasadéknál, vagy nem voltunk elég bátrak.”, ahogy Peti mondta utóbb. Megfogadtuk az útmutatást és követtük a fiúkat. Azért így is szép nagy hasadékok között mászkáltunk, volt néhány pont kellően izgis átkelés. Mivel ők keresték elől az utat, lassan mi is felzárkóztunk és végül együtt érkeztünk a házhoz. Azért, hogy a hegy szigorúbb arcát is megtapasztalhassuk, kaptunk egy kis havas záport az utolsó fél órában. -Mi az, hogy még meg sem ázunk.
Nem mértem, de egy útleírás szerint 1100 m fel és 500 m le kb. 10km hosszban volt a menet. Így tényleg csak 600m szintet mentünk összesen, ehhez képest jól elfáradtunk.
Ágy foglalás, sör és vacsi a program, utána megbeszélés. Én ragaszkodtam az egy nap pihenőhöz és a magassághoz szokáshoz -ez bejött ez idáig nagy hegyen. Laci, Gábor ment volna a csúcsra másnap, de időjárás nem ígérkezett túl jónak. Sanyi és Jani is a pihenőnap mellett voltak, így ebben maradtunk. Másnap szinte nem volt senki fenn, így miénk volt majdnem az egész ház. Röviden így töltöttük el a napot: reggeli, pihi, sör, kaja, fényképezés, pihi, vacsi, sör.
Jó program nem? – és nem bántuk meg.
Aztán szép napos reggelre ébredtünk, kipihenve készülődtünk, majd azért a beszálláshoz vezető kaptatón hamar kiderült, hogy a ritka levegő azért megmaradt. Jani még ment egy kis plusz kört, mivel a hágóvasát lent hagyta, de hamar megfordult. Én szép komótosam a végére helyezkedtem a sornak és a lehető legnagyobb körben, de kevésbé meredeken mentem fel a jégen a beszálláshoz. Nem maradtam le semmiről, mivel a sziklamászó rész kezdeténél a beöltözködés alatt én is beértem a csapatot.
Ismét szép élmény mászás következett. A falban lévő biztosító eszközök bőven elegendőek voltak. Néhány helyen egymás mellett 2-3 kiépített jó stand is volt, jelezve, hogy ez népszerű út és torló-dások is előfordulnak néha, de most csendes volt a hegy. Szépen komótosan fel is értünk a sziklán, ahonnan már látszott a csúcs is. Pár méter meredekebb hó-jég után közel 100 m vízszintes hógerinc következett, így meg volt a bátorság próba is. Egy részen csak egy láb széles a nyom, kétoldalt meg jó mély a letörés. Innen egy sziklagerinc vezetett a csúcsra, ennek élén vagy közel hozzá kellet mászni, hogy ne hulljanak ránk magasról a kövek. Beépített biztosítási pontok már nem voltak, hol szink-ronban, hol standolva igyekeztünk felfelé. Ilyenkor szoktam elememben lenni, meg közeleg a csúcs is, így kötelünket leginkább csak a kőtömbök mögé dobva haladtunk Lacival. Peti standolt egy helyen, így orvul Gábor után vetettem magam, már amennyire bírtam szusszal.
A végén pár méterrel én értem fel előbb, amin csodálkoztam is, mivel az utolsó rész már csak egy kis kapaszkodás volt. Mi van fiúk belassultatok? Gábort nem szoktam ilyen terepen megszorongatni. Aztán később kiderült a turpisság. Gábortól újabb születésnapi ajándékként kaptam, egy kis laufot. Közben mindenki felért és ismét 4000m felett élvezhettük a körpanorámát. Ezt soha nem tudom megunni. Sajnos a csúcson is találkoztunk a civilizációval, egy kis tócsa formájában. Egy mélyedésben nem csak hó lé volt, valaki nem általlott itt könnyíteni magán. Odébb is léphetett volna pár métert. Így egy volt egy kis bukéja a friss levegőnek.
Azért roppant elégedettek voltunk magunkkal és vagy félórát biztosan maradtunk. Pár parti közben megérkezett a Biancograt felől és néhány terminátor rövid kötéllel összekötve is el robogott mellettünk lefelé. Úgy tűnik itt ez közlekedési mód járja leginkább. Mi szép komótosra vettük, élveztük a hegyet, néhányszor ereszkedtünk. Sanyi és Jani egy 30m-as kötéllel mászott, úgy hogy ők a végén inkább a lemászást választották. Ez gyorsabbnak is bizonyult az ereszkedésnél, ők értek le először. Jani el is robogott a házfelé -már biztos kívánt egy jó kis sört. Így esett, hogy ő indult utolsóként és ő ért vissza elsőként a házba, úgyhogy az öregeket nem leírni!!!
Már csak a jól megérdemelt jutalom volt hátra. Kint pihiztünk, napoztun , dumáltunk és persze ittunk néhányat az újabb sikeres napra. Este újra elfogyasztottuk a vacsoránkat. Mindennap ugyanaz a 3 leves és főétel volt a választék, mivel mi is pont három estét töltöttünk itt, kinek-kinek lehetősége volt végig próbálni az étlapot. Azért vigyáztak, hogy el ne hízzunk. Pl. én mindennap végig tudtam volna enni a teljes étlapot, de tele gyomorral hegyet mászni brrr…
Másnap már csak a lemenet volt hátra ugyanazon az útvonalon, mint felfelé és mivel a 1100m fel és 500m le megfordult, így az oxigén generátor se hiányzott úgy, mint három nappal előtte.
Több idő volt nézelődni, fényképezkedni, kiélveztük az utolsó napot a hegyen. Azért egy kis unga-bunga a végére is maradt, fel kellet sétálni a jégről a felvonóhoz. Kis dő után Gábort előre engedtem – ment, mint a távirat – Laci követte. Egy ideig sportoltam velük majd hagytam had fussanak.
Volt még egy kis időnk a levonózásig, amit Jani és Peti sörözéssel, mi többiek pedig zuhanyzással töltöttük. A recepciós lánynak.(aki spanyol, ill. baszk volt, ami nem összekeverendő) eldicsekedtünk, hogy megvolt a Piz Bernina. Mivel vele is megittuk a limoncello-t, azaz megismert minket háromnappal ezelöttről, így megengedte ezt az élvezetet nekünk. Hát mit mondjak, négy nap után a fürdő maga volt a királyság. Így tisztán, üdén, jószagúan mint a babapopsi -legalábbis négyen- indultunk levonózni.
Laci úgy döntött, hogy bírja a vezetést, így hazafelé vettük az irányt, de előtte még meg terítettünk a parkolóban és megettük, megittuk amink maradt. Pusztítottunk rendesen.
Néhány svájci meg is nézte a csapatot. Pazar csendéletet teremtettünk a zsákok, kötelek, vasak, kaja pia teríték felett fekvő, ülő fáradt, de elégedetten mosolygós, hegymászó csapatként. Laci majd végig letolta a hazautat Sopronig, ahol egy rövid alvás után ki-ki hazafelé vette az irányt.
Hát ennyi volt. Jövünk jövőre is, kiszabadulni a hegyekbe.
Azért ezt az úri hegymászást kis zsákkal, ágy, kaja, pia megbírnám szokni, Svájc, Olaszország, Piz Bernina te drága!
A klub találkozón majd mesélünk képekben is. Én csak vetítek, és „vetítek” a többiek meg majd elmesélik, hogy s mint esett valójában. Mindenkit várunk….

Levente