Nyári alpesi tanfolyam

Még valamikor a tavalyi téli magashegyi tanfolyamon kezdődött, hogy megszerettük a Téry-ház körüli levegőt, az alattunk elterülő Kis-Tarpataki völgyet, a völgykatlanban felettünk sorakozó Sárga-fal, Közép-orom, Vörös-torony-hágó, Markazit-torony, Jégvölgyi-csúcs, Zöldtavi-csúcs, Fecske-torony, mögötte a Lominci-csúccsal. Szóval a Magas-Tátra egyik ékszerdobozát, ahova nem visz felvonó, mindenki saját erőből jut fel és öröm járja át, mikor felér, mert megérdemli a látványt, a társaságot vagy ép a magányt. Télen a meleget nyújtó menedéket, nyáron a hőség elől hűvös árnyékot. Két tanfolyamon lehetőségünk volt mindkettő megtapasztalására, mert a téli alpesi végén eldöntöttük, hogy szeretnénk együtt végezni a nyárit is, ugyanitt Csaba oktatásában. Karalábé már korán lebeszélte a tanfolyamot és a szállás is le lett foglalva. Legalább is azt hittük. Ahogy közeledett a tanfolyam kialakult a végleges létszám is. A szállás kapcsán kiderült még sincs rendben, mert a foglalás régi email címre ment. Persze ez sem tántorított el minket, vállaltuk. Eszközöket foglaltuk le a klubnál illetve sajátokat is vásároltunk, megszerveztük a kijutást. Elég rutinosan indult az egész. A kérdésre, hogy ki kivel mászik mindenki mindenkivel volt a válasz.

A várva várt napon elindult Sopronból és Veszprémből egy-egy autó. Ótátrafüredre érve még parkolóhely is akadt, közben esni és villámlani kezdett, ami özönvízszerű esővé, majd jégre váltott. Sanyi talált egy mélygarázst a Tarajkához közel, ami nagyon jól jött a pakoláshoz. Az eső nem állt el, eklektikus dinamikával kísérte lépteinket a menedékig. Kétszer az esőtől keletkezett patakon kellett átkelni bokáig gázolva a vízben. Útközben utolért két tanfolyamtárs, Domi és Ágó az Excelsior kötelékéből, gyors bemutatkozás után el is húztak az esőben. Csaba és Jenő Excelsioros oktatók már türelmetlenül vártak fent minket egy hete, így unalmukban lenyomtak közben egy tanfolyamot. Felérve elfoglaltuk első szállásunkat a 12 személyes külső házban, ahol a kandallóban lobogó tűz fényénél gyorsan teregetőrendszert építettünk ki kötélgyűrűinkből. A száradó ruhák hatására a páratartalom trópusivá vált. Ami nem ázott el annak többsége reggelre nyirkos lett, a szűkös közlekedőn tócsában állt a víz és bakancsaink sem száradtak ki, egy élmény volt felhúzni.

A bőséges reggeli után haditerv megbeszélés, mit másszunk ma. A falak még nem száradtak le teljesen, így a ház mögött rövid túrával megközelíthető Sárga-fal északi gerincén felfelé haladva gyakoroltuk a szinkronmászást, közben az eszközelhelyezést, majd az ereszkedést. Utána egy kis mesterséges mászás, szögelhelyezés a ház alatti sziklaél oldalában, amiről az eső kergetett le minket. Egy kis elméleti oktatás este, majd kártyázással, játékkal ütöttük el az időt.

A 2. napon végig esett, a házban maradtunk. Délelőtt és délután elméleti tudásanyaggal ismerkedtünk. Az oktatások között hosszú szünet következett a helyszűke és zsivaj miatt, mert az eső ellenére meglepően sokan túráztak fel, majd teregették ki a vizes ruháikat. Hála a kandalló melegének már a mi vasárnap elázott ruháink is megszáradtak. A bakancsok viszont nedvesek maradtak, de jó, mert ma nem kaptak újabb dózist. Megbeszéltük a másnapi programot, a kötélpárokat, ki milyen kötéllel mászik…

3. napon össze kellett mindent pakolni, mert részben volt helyünk éjszakára. Csomagjainkat a kétágyas oktatói főhadiszállásra depóztuk össze. Reggeli után a Fecske-torony (Pyšný štít) felé vettük az irányt. Néhol négykézláb mászva és a végén egy rövid 4-es kéményt szólózva cirka 1óra alatt elértünk a beszálláshoz. Hűvös és párás volt a reggel, a ködbe tűnt sziklaélen néztük merre is tarthat a mászóút. Domi volt az első, aki nekiindult az első hosszban, ő még nedves élen kezdett. Az első mászó indulása után 1,5 órával indult el Csuka Sanyi az utolsó parti másodmászója, aki mind a 6 kötélhosszt lenyomta bakancsban, ő megúszta szárazon, bár a negyedik hosszban önként vetette magát a vizes sziklák irányába. Clean út lévén szétszóródva standoltunk, kinek hol jutott hely, repedés, sziklatömb. Nagyjából tartottuk a kötélhosszokat, de előfordult, hogy elfogyott a kötél és helyben kellett standolni. Megesett, hogy át kellett mászni valakin és standján. Nekem magányos stand jutott a kémény fölötti sziklatömbön, ahonnan remek kilátás volt, ha kitisztult és nem is fáztam mindig. A második kötélhossz néhol vizes, rövid tábla, majd kémény, melyet nálunk Zsófi mászott elöl, ez kicsit idegesítette, de szépen kimászta és remekül helyezte a közteseket. A sok parti befonta sziklákat és többször ugyanazt a tömböt akasztottuk meg hevederrel, előfordult, hogy a másodmászó otthagyta a hevedert, de az utolsó ember mindig kitisztította az utat. Eszközeink el kezdtek keveredni. A harmadik kötélhosszban egy vizes moszatos kéményt kerültünk, így balra ívelt az út, jól ki kellett hosszabbítani a kötelet, ennek ellenére a félköteles parti itt szívott, de segítettünk a kötelet húzni. A negyedik kötélhosszt letudva álltunk a standban evés közben eszközöket kapva Zsófitól készülődtem a mászásra, Ákos már majdnem felért. A lenti standban Ilus, Szászi Sanyi, Karalábé és Csongi. VIGYÁZZ KŐ! – Zengett a kiáltás. A súlyos gránit rosszallóan zuhant fentről, elsüvítve Csuka Sanyi standja mellett, majd lepattanva zuhant a lentiek felé. Ott szétrobbant a becsapódás hatására és egy éles darab felmetszette Sanyi lábszárát. Csongi a vigyázz kő vezényszóra reflexből a sziklafalhoz húzta a fejét, olyan közel, hogy az orrát tamponálni kellett. Rádión és a félúton rekedt Ákos tolmácsolásával aggodalmasan érdeklődtünk a helyzetről. Sebeket ellátták, folytatódott a mászás. A koncentrálás kiürítette az imént történteket, de talán mégsem eléggé, mert a kötélvezetés nem sikeredett tökéletesre. Mikor elfogyott a kötelem, szinkronmászásban haladtunk volna, de egyszerűen majd letépett a szikláról, szerencsére kaptam segítséget a kötélhúzásban. A köd miatt nem tudtam mennyi van még hátra, felérve megkönnyebbültem és felbiztosítottam párom. A korábban felérkezők már remek hangulatban voltak. Barkochbáztak, és kántálták az első naptól fogva Hakuna Matata-t (Én csak álltam hülyén, mert nem tudtam mi ez – Nem láttam az Oroszlánkirályt). Az idő romlott, csepergett az eső, dideregve vártuk az utolsó partik érkezését, 5 körül mindenki felért. A lemeneteli út eleinte lépéseken felgyűlt köveken, vízmosáson vitt le a kuloárban, figyelni kellett nehogy egymásra rúgjunk belőle. A nagy hófoltot fentről kerültük és a sziklákat meredek, később vizes füves részek váltották fel. Néhol kőbabák segítették a lemenetelt, majd becsatlakoztunk a Jordán útba, melyen a Téry-házból a Lomnici-csúcsra lehet jutni. Persze ez inkább ritkán járt ösvény, mint út. Este 7 után értünk a házhoz. Sanyi sebét „lódoktor” tanoncunk Csongi szakszerűen kitisztította, átkötötte. Vacsora után fáradtan, jókedvűen kártyáztunk, beszélgettünk és vártuk a matracokat az étkezőben, akinek nem jutott ágy, annak itt alakítottak ki szállást. Aki éjjel nem horkolt az nem is aludt.

Csütörtök reggel a csapat szétvált. Ilus Sanyival maradt a házban, akinek jócskán bedagadt a lába és bár nyugtatott minket, hogy nem fáj, azért észrevehetően sántított. Ákos, Gábor, Domi, Ágó, Kata, Csongi és Jenő a Markazit-torony (Malý Ľadový štít) felé haladtak, Út a naphoz (7kh V-) utat mászni. Csuka Sanyi, Karalábé, Zsófi, Én Mészi szárnyai alatt a Zöld-tavi-csúcs (Baranie rohy) alatti Sádkova cesta beszálló felé vettük az irányt. A ház előtti két tavat összekötő patak felett egyensúlyoztunk a köveken át a túlpartra. Eleinte jól követhető ösvényen haladtunk, majd toronyiránt mentünk a beszálláshoz. Kis 1-2-es mászás és elértük a beszállót, ahol két szög adta a standot. A párkányon 5-en pont elfértünk, nem lett volna jó 30m-t esni készülődés közben. Az első kötélhossz kulcsrésze vizes volt még, Mészi felajánlotta, hogy kimássza nekünk, mi nagyvonalúan hagytuk érvényesülni. Ebben az útban már Csuka Sanyi is nyúl volt, mert mászócipőben mászott végig. Az eszközeink a tegnapinál jobban keveredtek, volt már csigás karabinerem és csak ismeretlen hevederek lógtak rajtam. Karalábé Szászi Sanyi eszközeiből is hozott fel. A színes friend és hex soroktól olyan volt, mint egy rakott szoknyás menyecske. Csoda, hogy bírta a beülője. A 6 kötélhossz javarészt táblamászásból állt elérhető fogások és lépésekkel. Rosszabbul nézett ki, mint amilyennek valójában volt. Ezt jól mutatja, míg mi az elölmászás nyomása és saját köztesek elhelyezésével bajlódtunk Csaba kiszólózta a maradék 5 kötélhosszt. Az 5. stand a tábla közepén volt, amiben volt két szög. Mivel abban már Karalábé trónolt, nekem egy keskeny sziklaél jutott, ami mászócipőben egy idő után kifejezetten kényelmetlenné vált. Igaz a félkötél is kifutott addigra, így az alsó szögig sem ért el, de akadt más megoldás. Az utolsó kötélhosszt Zsófi és Csuka Sanyi mászta elől, eleje a tábla folytatása, majd kimászás a sziklaélre, ami felvitt a törmelékre a Zöld-tavi-csúcs alá. A telefonom kamerája a zsebemben sikeresen összetört, ezért a hátizsákból kellett a tükörreflexes gépet elővenni. Kép nélkül nem megyünk haza, pláne, hogy elkezdett néha a felhőzet felszakadni és gyönyörű panoráma tárult elénk. Evés-ivás pakolás után kezdetét vette a hosszú lemenetel. Sok helyen különböző méretű törmelékkövek nehezítették a haladást. Néhol egyensúlyozva vagy kapaszkodva értük el a pazar kilátást nyújtó Téry-horhos-t (2389m – Baranie sedlo – jellegzetes, mély gerincbemetszés a Zöld-tavi-csúcs és a Déry-csúcs), melyet a Jani 70-en már láttam a Zöld-tavi házból is. Valaha láncbiztosítás is lehetett itt, mert a tömbökben a vasakat benne hagyták. Néhány lemászás még előfordult, majd elértük a törmelékbe taposott ösvényt. Mikor végre házhoz értünk, még nem pihenhettünk. A felszerelést fent hagytuk a korábban depózott 2 személyes szobában, ahol ma este Ákos, Ilus és Sanyi aludt. Könnyű hátizsákkal leköltöztünk a Zamkovszky-menedékházba (1475m), itt a vacsora és sör után végre tusolhattunk, ráadásul meleg víz is folyt a csapból. Szállást a padlástérben kialakított matraclágerben kaptunk, ahova a folyosó közepén egy meredek vaslétrán lehetett feljutni. A másik csapat csak este 10 előtt ért le. Felszabadult, fáradt jó hangulat volt az étkezőben, de muszáj volt aludnom, hisz másnap jön a java. Péntek reggelre korai ébresztőt beszéltünk meg. Sakkoztunk az idővel, hogy is fér bele a 4. egyben utolsó mászónap, mely a tanfolyam sikeres teljesítésének egyik kritériuma. Némelyik oldal 11-től már jelentős esőt jósolt.

Fáradt voltam, de kora hajnal óta csak forgolódtam. Karalábé horkolt mellettem, de nem volt szívem oldalba bökni, legalább Ő jól alszik. Így erőt vettem magamon és felkeltem mielőtt sor végén találom magam a vizes blokkok előtt. Elsőként indultam fel a Téry-be, gondoltam úgyis utolérnek. Mikor felértem Ilusék már ébren voltak, Ők ma lemennek kényelmesen, még az eső előtt. Pár dolgot szétosztottunk Sanyi csomagjából, amit majd leviszünk másnap, de így is maradt bőven, amivel a sérült lábát tudja terhelni. Mikor felértek a többiek is összeállítottuk a szükséges felszerelést, fölösleget nem akartunk vinni. Majd sietve elindultunk a tófalon lefelé, és egy bal kanyarral fel a hatalmas kőtömbökön a Sárga-fal (Žltá stena) alá a Korosadowiczova cesta (4kh, V) beszállójához. Itt Csaba felindult a 70m-es kötéllel, begyűjtve tőlünk 120-as hevedereket, szóló karabinereket. Rádión kommunikáltunk, mikor a kötél elfogyott, lestandolt. Jól ismerte az utat, kiderült egy kényelmes párkányon sikerült neki ezt véghezvinni rálátással a kulcsrészre. A másik 70m-es kötelet Ágó vitte fel, majd én követtem. Gyorsan haladtunk meg akartuk úszni az esőt. A standba felérve láttam Mészit a kulcsrészt kimászni, nem nyugtatott meg nagyon. (Eddig nem tértem ki rá, de elég szakadt állapotban vágtunk neki a tanfolyamnak. Zsófi térde kifordult, hónapok óta térdrögzítővel jár; Karalábé bokája kifordult, most kezd helyrejönni; Ákosnak mindig fáj valamije, szinte már nyugdíjas, most az új mászócipő nagyon megnyomorgatta a lábát, örült, ha másnap le tud vele jönni; nekem a tavaszi túlerőltetésből most kezdett a 2 hónapos kényszerpihenő után rendbe jönni a kezem (könyök alagút szindróma) – szóval elég szegényesen tudtunk felkészülni.) Tudtam kellene ide az erőnlét, mert technikám sosem volt, vissza nem fordulhatok. Végül mikor a felszökéshez értem egy kis kémény technika, kézkulcs a repedésbe és meg is volt a kulcsrész alja, a reibung traverz meg hát na, az ilyen. Jenő várt a traverz végén, hogy lencsevégre kapjon mindenkit. Innen pikk-pakk felértünk. A cipőcsere közben Mészi ellátott minket a helyes útiránnyal. Csuka Sanyi, Domi, Ágó és én elindultunk fel a meredek füves placcon, melybe izmos négykézlábas lépcsők voltak koptatva, hamarosan felértünk az első napon megismert sziklához. Innen eleinte kényelmes ösvény, amely rögtön törmelékes lemenetté vált. Megtaláltuk az ereszkedéshez használt kötélgyűrűt és szöget. Gyors ereszkedés után elindultunk a házhoz a Pfinn-tető aljának irányába. 11-re a házhoz értünk, esőnek nyoma sincs, de a felhők már gyülekeznek. A ház melletti gleccser koptatta sziklán Ákossal jót beszélgettünk és gyönyörködtünk a tájban. Páran még a közeli sportútban izmoztak, de nekem mára ennyi elég volt. Mikor mindenki visszatért a felszerelést kiterítettük és az elkallódott darabok keresték gazdájukat. Majd megterítve közösen feléltük a maradék élelmiszer-készleteinket. A pálinka már előző nap elfogyott, pedig vittünk belőle pár litert. Este még néhányunknak a hiányzó falrajzokat kellett megkreálni, ez is feltétele a tanfolyamnak. Este oktatóink zárták a tanfolyamot, mindenki beszámolt a benyomásairól, hogyan élte meg az elmúlt hetet. Összegezve: Azt tapasztaltuk, hogy a megszokottól eltérően nehezebb megtalálni a beszállást, az út vonalvezetését. A fellelhető falrajzok kidolgozottsága, leírása nem összehasonlítható egy a bergsteigenről letöltött Hohe Wandi mászóúttal. Helyismeret nélkül veszélyesek lehetnek a lejöveteli utak. Törős és mozgó, kövekkel, szikladarabokkal folyamatosan találkoztunk, pótkocsinyi jó fogást lehetne zsebre tenni. A gránit jól mászható, nem csúszik és vizesen is tapad, de a zuzmó vagy egyéb növényi részek ezt lényegesen rontják. Zergebogyó kevesebb van, de ha elég ügyes vagy itt is bele tudsz fogni. A kötélhosszok néha meglepően szórtak, hol elfogyott, hol maradt több méter kötél a leírtakhoz képest. A nehézség szubjektív, néha egy könnyebb szakasz nehezebbnek és egy nehéz rész meglepően könnyűnek tűnt. Csuka Sanyi sem a régi, mert nem a főzője berobbanására vagy hajnali zacskó zörgetésére keltünk. Tartalmas hetünk volt, jó hangulatban, jó társaságban, remek oktatók keze alatt. Köszönöm, hogy együtt lehettünk.

Dani